Tájra fel! Dunán innen, Dunán túl vetélkedő döntője - 2016. október 7.

2016. október 7-én lezajlott a „Tájra fel! Dunán innen, Dunán túl” elnevezésű, középiskolás csapatoknak szóló turisztikai honismereti vetélkedő döntője.

A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Turizmus Tanszéke által koordinált eseménynek az egyetem Apáczai Csere János Karának épülete adott otthont. A győri döntőbe három megyei és három felvidéki csapat jutott.

A rendezvény megnyitóján a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője köszöntötte elsőként a résztvevőket. A szervezők nevében Dr. Reisinger Adrienn, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar tudományos dékánhelyettese, és Dr. Szabó Péter, az Apáczai Csere János Kar dékánja szólt.

Dr. Pető Péter, a megyei közgyűlés alelnöke kifejtette, hogy idén is örömmel karolta fel a rendezvényt. Dr. Fekete Mátyás a Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke társszervezőként a vidéki vonzerők szerepére hívta fel a figyelmet. Dr. Darabos Ferenc egyetemi docens, a Turizmus Tanszék vezetője eredményes versengést kívánt és kérte a hostesseket, hogy kísérjék a csapatokat a megmérettetésre. 

A csapatok turizmus, vendéglátás, irodalom, rajz és vizuális nevelés, néprajz-ének, természettudomány témakörökben versenyeztek, majd ezt követően került sor a mindent eldöntő ügyességi vetélkedőre és a táncházra. A rendezvény során a csapatok kiselőadások segítségével mutatták be megyei és felvidéki értékgyűjtő kirándulásaik kiemelkedő városi és falusi vonzerőit a megye és a felvidék területéről.

A társszervező Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület által felajánlott fődíjat, egy 3 napos ingyenes tartózkodást a Hédervári Lovasklubban a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája „Thaiharcos-skacok” nevű csapata nyerte. A 2. helyezett a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia „Ekomókusok” nevű csapata lett, jutalmuk a mosonmagyaróvári Interaktív Természettudományi Élményközpont felajánlásával egy szabaduló játék lett. A képzeletbeli dobogó 3. fokára a Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája „Deákosok” nevű csapata állhatott. Megérdemelt nyereményük a MOBILIS Interaktív kiállítási központba szóló belépő lett.

A dobogóról leszoruló Győri Kovács Margit Iparművészeti SZKI csapata és a Nagymegyerről érkező további két középiskola csapatai is rászolgáltak a Győri Nemzeti Színház, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat, valamint a Felvidéki Magyar Értéktár különdíjaira.

Az idén harmadik alkalommal megrendezett vetélkedő értékes turisztikai vonzerőkre hívta fel a figyelmet, egyúttal a középiskolás fiatalok számára is élvezetes, tartalmas programot nyújtott a turisztikai képzésben résztvevő hallgatók közreműködésével.

Eseménynaptár

Nyugdíjas Találkozó 2017. november 21. 15:00 - 20:00
Levelezős konzultációs hétvége 2017. november 24. - 2017. november 25.